2012. március 10., szombat

Mi motiválhatta Bakos Dalmát arra, hogy hazudjon a legutóbbi cikkében?

Közel 30 éve vagyok oknyomozó újságíró, de ilyen alacsony színvonalú, szakmailag és etikailag is megkérdőjelezhető cikket ritkán lehet olvasni, mint amit Bakos Dalma aláírásával a HVG 2012. március 8-án megjelentetett.

Nézzük csak, itt a cikk címe:
"Szcientológus prospektust osztogattak egy óvodában"

Ez önmagában hazugság. Mivel egy prospektus nehezen lehet egy vallás vagy filozófia tagja, követője. A prospektus terjeszthetné ugyan egy vallás eszméit, de akkor a címlapján is az lenne. Ezen egy mosolygós arc van. Ha Bakos Dalma akart volna egy valóban szcientológus prospektust találni, akkor találhatott volna, mert vannak ilyenek az interneten. Ez nem az.


A prospektust Dr. Lenkei Gábor orvos, író, több könyv szerzője jegyzi.

"Egy XVI. kerületi önkormányzati óvodában pár hete egy egészségről szóló kiadványt kaptak a gyerekek. A szülők vették észre otthon, hogy azt az a Lenkei Gábor adta ki, akinek a nevéhez több vitaminkészítmény fűződik, és saját bevallása szerint is szcientológus. Ezt több szülő is aggályosnak tartotta."

A csúsztatást tartalmazó cím után a bevezetőben olvasható a második szakmai hiba. Mi köze Dr. Lenkei Gábor vallásos meggyőződésének egy vitaminokról szóló kiadványhoz. SEMMI. Nyilvánvalóan Bakos Dalma a tájékozatlan olvasók megtévesztését célozta meg, hogy zaklatottságot és felháborodást keltsen. Ezt a fogást (egymáshoz nem illő információk összefüggésként történő tálalását) Goebbels óta minden propagandista (de főként a náci és a kommunista propaganda gépezet kiszolgálói) használja. Nem nehéz átlátni rajta, csak némi logika és néhány kérdés feltevése szükséges.

Nézzük a "több szülő is aggályosnak tartotta" részletet. Ez a kedvencem, amikor oknyomozok. Úgy tűnik, mintha lennének források, akik aggodalmaskodtak (ezt remekül leplezi az általánosítás), de valójában nincs forrás. A legvalószínűbb az, hogy a fenti vitamin prospektus egy olyan személy kezébe akadt, aki gazdasági versenytársa Dr. Lenkei Gábor valamelyik vállalkozásának, és ez a személy elegendően sötét, és elegendően korrupt volt ahhoz, hogy a FEKETE (lejárató) Propaganda eszköztárának használatához nyúljon.

Nézzük tovább. A "mesterien" összerakott (és ebből a szempontból valóban mesteri, hogy a manipuláció minden általánosan ismert eszközét tartalmazza) cikk a következő részben üzenetet küld a törvényhozásnak, hogy hiányzik egy szabályzás - kéne egy új 2/3-os törvény, ami leszabályozná, hogy milyen információ mehet be egy óvodába:
"Nincs olyan központi, egységes szabályozás, ami alapján eldönthetnék az óvodák, engedjék, vagy éppen tiltsák-e bizonyos prospektusok, szórólapok terjesztését az intézmények falain belül - mondta a hvg.hu-nak a Pedagógusok Szakszervezete Óvodai Tagozatának az elnöke, Makár Barnabásné. „Ez szerintem mindenkinek a jó ízlésére van bízva” – fogalmazott."
Egyszerűen zseniális - kár, hogy sem Bakos Dalma, sem pedig a főnökei nem fogják fel, hogy ez már rég átlátszó, és az emberek nem hülyék, nem lehet megvezetni őket.

Aztán folytatódik a következő csúsztatással:
"A szakembert az után kerestük meg, hogy szerkesztőségünkbe is eljutott egy példány abból a szórólapból, amit egy XVI. kerületi óvodában osztogattak a gyerekeknek. Szerkesztőségünk figyelmét egy szülő hívta fel, aki felháborodott azon, hogy "már óvodásokat is fel akarnak használni arra, hogy rajtuk keresztül a szülőket manipulálják". A vitaminkészítményeket forgalmazó Lenkei Gábor közismerten szcientológus, ezen kívül a készítményeket forgalmazó cégei ellen több hatósági vizsgálat is indult korábban."

Ebből a kulcsmondatok ezek: "már óvodásokat is fel akarnak használni arra, hogy rajtuk keresztül a szülőket manipulálják" - Itt Bakos Dalma azzal vádolja meg Dr. Lenki Gábort, amit épp ő csinál ezzel a cikkel, manipulál. Ezt a trükköt Marx, Engels, Lenin és Sztálin eszköztárában figyelhetjük meg legjobban kiteljesítve, de részlegesen használatban volt már a boszorkányperek idején az inkvizíció korában is.

Újabb ismétlése a nem oda való információnak "Lenkei Gábor közismerten szcientológus". És ha az, és ha nem az - semmi köze nincs ennek az infónak a cikk valódi témájához. Dr. Lenkei Gábor egy orvos, aki a vitaminok hatásmechanizmusait több, mint húsz éve kutatja, a témában több sikerkönyv szerzője, és aki közel 60.000 db írásos visszajelzéssel rendelkezik arról, hogy melyik páciensnél milyen hatást, változást, javulást okozott egy megfelelően összeállított vitamin terápia. Milyen nyomós oka lehetett Bakos Dalmának arra, hogy nem erről ír, ami tény és könnyen ellenőrizhető? Miért kell a gyanú árnyékát Dr. Lenkeire nyomnia?
"A vitaminkészítményeket forgalmazó Lenkei Gábor közismerten szcientológus, ezen kívül a készítményeket forgalmazó cégei ellen több hatósági vizsgálat is indult korábban." Igen. Indultak, és be is fejeződtek. És a vádak hamisnak bizonyultak, és a kapcsolódó pereket Dr. Lenki Gábor megnyerte.

Miért van az eredeti cikkben itt egy féligazság?

Ki akar és kit manipulálni? Milyen érdeke fűződik ehhez Bakos Dalmának?

A cikk itt megismétli a "hiányzik a szabályzás" marketing üzenetet, majd rámutat arra, hogy vannak kiskapuk is a jelenlegi szabályzásban, ezért szigorítani kellene:
"A hvg.hu megkereste a XVI. kerületi önkormányzatot is, mint felügyeleti szervet, náluk milyen szabályozás van életben. Az önkormányzat művelődési ügyosztályán azt mondták, náluk vannak erre a célra kialakított postázó fakkok, ide jutnak el elvileg azok a szórólapok, amiket el szeretnének juttatni az óvodákhoz a cégek vagy magánszemélyek. Ezeket az ügyosztályvezető, Kovács Katalin szokta átnézni, és az előzetes kontroll után viszik el az óvodákba azokat. Az osztályon kérdésünkre azt mondták, hogy "elméletben előfordulhat, hogy valaki őket megkerülve viszi el a prospektusokat az óvodákba, és mivel az intézményvezetők önállóak, így rajtuk is múlik, mi kerül a gyerekek kezébe". Az említett Lenkei-féle szórólapok „valószínűleg ilyen megkerülő úton" jutottak el az intézménybe."

Itt a cikk rámutat arra, hogy alapvetően Lenkeiék rendelkeznek minden szükséges hatósági engedéllyel, és szakhatósági engedéllyel, tehát semmi ok az aggodalomra - de mire egy átlagos olvasó eddig eljut, már az érzelmeit a Bakos Dalma manipuláció felkorbácsolta:
"A kis füzetből kiderül, hogy azokat eredetileg egy korábbi Gyerekszigetre szánták, ezért megkerestük a rendezvény sajtósát, Vető Viktóriát, nem merültek-e fel kétségek amiatt, hogy Lenkei szcientológus volta miatt esetleg panaszt tehetnek a szülők. Vető Viktória azt mondta, hogy a megállapodás megkötése előtt ellenőrizték, Lenkeiék rendelkeznek-e a szükséges engedélyekkel, szakhatósági minősítésekkel. Mivel ezek rendben voltak, ezért jelen lehettek szponzorként a Gyerekszigeten."

Itt úgy csinál a cikk, mintha szakmailag utána járna a dolgoknak, de ezek is csúsztatásokat tartalmaznak.

"Vitaminok túladagolása


Maga az említett füzet nagy része egyébként teljesen ártatlan, olyan általánosságok vannak benne, hogy próbáljunk meg egészséges ételeket tenni az asztalra, illetve figyeljünk oda a kisgyerekek megfelelő folyadékbevitelére. A C-vitaminról szóló fejezetben azonban már az szerepel, hogy egy óvodás korú gyermeknek naponta 1200-2000 mg C-vitaminra van szüksége.


Ezután telefonon érdeklődtünk a Lenkei-féle vitaminüzletben, hogy milyen vitaminkészítményt ajánlanának egy körülbelül 4 éves kisgyereknek, mire egy 1000 mg-os, narancs ízű tablettát javasoltak. Kérdésünkre, hogy ezt napi szinten szedje-e a gyerek, vagy csak betegség esetén, azt a választ kaptuk, hogy mindennap lehet belőle adni a kicsinek.


Füzi Zsolt gyermekgyógyász ugyanakkor azt mondta a hvg.hu-nak, hogy az ilyen korú kisgyerekek számára napi 50-100 mg C-vitamin az előírt mennyiség, de ezt sem szükséges mindennap bevinni a szervezetbe, elsősorban télen, nátha esetén javasolt. Mivel ez a vitamin vízben oldódik, ezért a felesleg a vesén keresztül ürül ki. Gyakran kombinálják még D-vitaminnal, ez a párosítás viszont, folyamatosan, és nagy dózisban könnyen okozhat vesehomokot, vesekövet, ami egy felnőttnek is rettenetes fájdalmakat tud okozni.


A gyermekgyógyász semmiképp sem javasolja a túlzott mértékű vitaminbevitelt, sőt felnőtteknél sem tartja szakmailag indokoltnak a megemelt dózist. Hozzátette, hogy aki ebbe mégis belekezdene, feltétlenül konzultáljon az orvosával, gyógyszerészével.


Albucz Sándor, egy gyógyszergyár vegyész szakembere szintén azt mondta, hogy a nagymértékű C-vitamin bevitele veseproblémákat, főleg vesekövet okoz. Bár betegség (például megfázás) vagy antibiotikum-kúra után lehet lényegesen nagyobb mennyiséget bevinni a szervezetbe, tartósan ez sem ajánlott."

Már a rész címe is csúsztatás:
"Vitaminok túladagolása" - ilyen halál ok nincs és nem ismert a szakirodalomban, szemben a gyógyszer túladagolással és a gyógyszer mellékhatással, ami az USA-ban a 2. legnagyobb halálozási tényezővé lépett elő. Nem linkelem ide a teljes szakirodalmat ebben a témában, keressen rá a Googleban a kedves olvasó - több mázsányi dokumentumot fog találni.

Leginkább Szent-Györgyi Albert eredeti cikkeit kellene tanulmányozni a C-vitaminról, ha infót akarunk szerezni. Egy gyógyszergyár vegyésze nem információ forrás ezen a területen, mert az ellenérdekelt oldal adja neki a fizetést.

Kevés tisztességesen elvégzett kutatásról kaphatunk napjainkban információt, de itt van egy 2005-ös.

Szarka András, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Biokémiai és Élelmiszertechnológiai Tanszék, BIOKÉMIA LABOR publikálta és itt-ott elérhető még az interneten:

A C-VITAMIN BIOKÉMIÁJA ÉS MEGHATÁROZÁSA (2005)


Avitaminózis-megavitaminózis? (A cikk írójának megjegyzése: Hiány vagy túladagolás)


Ha már szükségünk van a C-vitamin állandó pótlására, mennyit fogyasszunk belőle? A „Mennyi C-vitamin elegendő naponta?” kérdés heves vitákat vált ki. Az általánosan elfogadott adag a régebben a skorbut megelőzésére javasolt napi 60-80 milligramm, de ez a nézet napjainkban tarthatatlan. Ha csak ennyi C-vitamint fogyasztunk naponta, akkor tulajdonképpen állandóan a szubklinikai skorbut állapotában élünk. A mai átlagember tápláléka nem tartalmaz elegendő C-vitamint, a táplálékból csak akkor juthatnánk kielégítő mennyiséghez, ha visszaköltöznénk az esőerdőbe. Nemrégiben végzett felmérések szerint napi 250 milligramm C-vitaminra van szükségünk. Még újabb tanulmányok azt sugallják, hogy naponta 500 milligrammot kell fogyasztanunk. Azt állítják, hogy a szív- és érrendszeri károsodások mutatói javulhatnak ekkora adag aszkorbinsav hatására, sőt, az immun- és a neuroendokrin rendszer megfelelő működéséhez is szükség van ennyi C-vitaminra. A fölöslegben felvett aszkorbinsav - vízoldékony lévén - könnyen távozik a vizelettel. Joggal mondhatnánk tehát: ha túl sok aszkorbinsavat fogyasztunk, csak elpocsékoljuk. De vajon mennyi az a túl sok? Dr. Michael Colgan nagy létszámú csoporton végzett vizsgálata szerint az emberek egynegyede napi 1,5 gramm C-vitamin fogyasztása után érte el a vese ürítési küszöbét, a páciensek több mint fele napi 2,5 grammnál, és akadt négy személy, akiknél napi 5 gramm volt a határ. Mégis, ha a bevitt C-vitamin napi adagját 50-ről 500 milligrammra növelték, megkétszereződött a vérplazma aszkorbinsav-szintje, s a napi 5 grammot elérve újra megkétszereződött. Vajon károssá válhat-e a túlzott adagú C-vitamin? A vesekőképződésről, a húgysavszint növekedéséről, a túladagolt C-vitamin okozta skorbut jellegű betegségről szóló jelentések egyelőre megalapozatlannak bizonyultak. A nagy dózisú aszkorbinsav igazából csak a bélrendszerre lehetne veszélyes, de erre sem találtak bizonyítékot. 14 éven keresztül vizsgáltak 11 000 pácienst, és megállapították, hogy a bélrendszer aszkorbinsavtűrő képessége egészséges emberekben 10-15 gramm C-vitaminig terjed, 30 és 60 gramm között van a közönséges náthában szenvedőkben, míg rendkívül súlyos fertőzés esetén 199 gramm fölé emelkedik. A legjobb gyógyulási eredményt akkor érték el, amikor legalább 3 vagy több gramm C-vitamint adagoltak minden negyedik órában. Szerencsénkre a C-vitamin az ember számára az egyik legkevésbé toxikus vegyület. Több mint 3000 személy kapott különféle adagú – 10 grammtól a bélrendszer tűrőképességének felső határáig terjedő mennyiségű – C-vitamint, s nem észleltek mérgezésre utaló tüneteket. Mennyi lehet az optimális napi C-vitamin-szükségletünk? Az aszkorbinsav-szintézisre képes állatok naponta 3 – 15 grammnyit termelnek ebből a molekulából. Ha ezt átszámítjuk egy 70 kilós ember testtömegére, az jön ki, hogy nekünk valahol 1 és 10 gramm/nap között állapítható meg a C-vitamin szükségletünk. Ehhez képest a mai átlagember jó, ha napi 80-100 milligramm C-vitamint fogyaszt.

Hasonlítsd össze kedves olvasó ezt a tanulmányt (BME, 2005) és a HVG.HU által felsorakoztatott álszakértők véleményét. Újból felmerül a kérdés:

Miért akarta Bakos Dalma és a HVG.HU becsapni az olvasóit?

Milyen érdeke fűződik ehhez Bakos Dalmának és a HVG.HU-nak?

A cikk további részében is csak csúsztatás, félinformáció és manipulációs kísérlet olvasható. Ezeket már nem vesézem ki, mint a fenti részleteket - bárki képes látni az igazságot.

A Szcientológia Egyház szerzetesrendjéből kirúgott, szerencsétlen Bonyai Pétert "szakértőként" megszólaltatni, önmagában öngól egy újságírónak, de még a HVG-nek is. Mit tud felmutatni ez a Bónyai, hogy valaki is figyelembe vegye a véleményét? Miután kirúgták - mert teljes mértékben alkalmatlannak bizonyult arra, amit korábban elvállalt - mit tud ő mondani korábbi szerzetes társairól? Mit tud ő mondani arról az Egyházról, aminek esküt tett, de esküjét megszegve elárulta társait. Az "Egri csillagok" óta talán nem mérvadó információ forrás egy áruló. Vagy mégis, a HVG.HU erre a szintre süllyedt volna?

A felsorakoztatott álszakértő "Albucz Sándor, egy gyógyszergyár vegyész szakembere" jobb, ha nem is nyilatkozott volna:

"Albucz Sándor viszont azt is elmondta, hogy a témában nem születtek egyértelmű tanulmányok, így mindez inkább feltételezés."
Egy újabb hazugság. Többszáz klinikai kísérlet leírása érhető el a neten ehhez a témához kapcsolódóan, és összesen 26.500 cikk érhető el a Google Tudós alkalmazásban a témáról. Csak a B1 vitaminra kerestem rá.

Következtetések:
A fentiek alapján egyértelműen látszódik Bakos Dalma, és HVG.HU manipulációs szándéka.
A felsorakoztatott szakértők lazán cáfolhatók egy egyszerű Google kereséssel, mérvadó intézetekből származó kutatási adatokkal.

Mindössze néhány kérdés maradt nyitva:

Miért akarta Bakos Dalma és a HVG.HU becsapni az olvasóit?

Milyen érdeke fűződik ehhez Bakos Dalmának és a HVG.HU-nak?

Miért vállalja be Bakos Dalma és a HVG.HU egy esetleges per, illetve büntető per kockázatát (becsületsértés, rágalmazás, alkotmánysértés, BTK 174/B. § [2-8 év] )

Mennyi pénzt kaptak az elkövetők ezért, hogy még az esetleges BTK-s tételt is be merték vállalni?

(Tételezzük fel, hogy nem butaságból írta ezt a cikket az írója ...)

Ki fizette ennek a Bakos Dalma cikknek a számláját?

És az utolsó kérdés: Miért hagyta Bakos Dalma figyelmen kívül az újságírók etikai kódexét?

4. § Valósághű tájékoztatás és lelkiismeretesség 

4.1. Az újságíró és szerkesztő írásban, online alkotásban, műsorban valótlanságot nem állíthat, köteles a tényeket és adatokat az adott helyzetben elvárható gondossággal ellenőrizni.

4.2. A korrekt tájékoztatást sérti, és ezzel etikai vétséget követ el, aki akadályozza a valóság feltárását, illetőleg munkatársainak megnehezíti annak kiderítését.

4.4. Az újságíró nem maradhat semleges, ha a demokratikus értékek védelméről van szó. Kötelessége fellépni megfelelő újságírói műfaj alkalmazásával a terrorizmus, a bármilyen szempontú – faj, vallás, kultúra, nemzetiség, nem, életkor miatti – gyűlöletkeltés ellen. Nem támogathatja az erőszakot.
Tervezett merényletről, terrorcselekményről szerzett értesülés esetén fontos a fenyegetés, a figyelmeztetés valódiságának ellenőrzése. Ha feltételezhető, hogy az információ valóságos, az újságíró kötelessége haladéktalanul tájékoztatni a hatóságokat és a közvéleményt.

Nos, valahol az oknyomozás itt kezdődik, és nem ott, hogy félretájékoztatott szülőket riogatunk.
Ha bárki megtudja válaszolni a nyitva maradt kérdéseket, akkor tegye meg itt a blogon.
A Kétkedő Ember

2 megjegyzés:

  1. Miután egyetlen érdemi hozzászólás sem érkezett eddig, a korábbi, kizárólag a személyemet célzó megjegyzéseket kimoderáltam.

    Csak az szóljon hozzá, aki képes látni azokat összefüggéseket, amit a fenti cikkben vázoltam.

    VálaszTörlés
  2. Bármilyen vallási vonatkozású megjegyzést ki fogok moderálni, mert ennek a cikknek nem vallási témájú vita nyitása volt a célja. A cikk mindössze az "újságírói" szakma problémás és káros művelésére akart rámutatni, és ehhez a célhoz tartom is magamat.

    VálaszTörlés